Tisztelettel MEGHÍVOM Önöket NYÍLT NAPJAINKRA, amelyek 2023. október 7-én és október 21-én szombaton 10 órakor kerülnek megrendezésre.
Reményeink szerint a hagyományos, minden évben megtartott nyílt napunkat fogjuk végigvinni az idei tanévben is.
A nyílt napon az általános tájékoztató (intézmény bemutatása, felvételi, jelentkezés menete) után nyitott szakmai műhelyekkel, bemutatókkal folytatjuk a programot, szakmai órákon láthatják tanulóinkat. (a műhelylátogatások már a központi tájékoztató előtt is lehetségesek) A megtekintés közben a képzésre, kollégiumra vonatkozó kérdéseikre választ kaphatnak, illetve a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen ezeket később is feltehetik.
Kiadványunkat elektronikus a bemutató filmünkkel együtt honlapunkon is megtalálható: http://kapos-zichy.hu/index.php/felveteli.
Örömmel tudatom, hogy a felvételi előkészítő foglalkozásokat a megszokott rendben megtarthatjuk, amelyről a tájékoztatást iskolánk honlapjának felvételi menüjében szintén megtalálják.
Surányi Péter
igazgató
Kedves Felvételizők!
Iskolánk hagyományosan rajz-festészet felvételi előkészítő foglalkozásokat indít,
melynek időpontjai:
Hétfői csoportok 16-18 óráig (elsősorban helyieknek)
Pénteki csoportok 14:30-16:30
Első alkalom:
Hétfői csoportok: 2023. október 2. 16.00 órától (elsősorban helyieknek)
Pénteki csoportok: 2023. október 6. 14:30 órától
A foglalkozásokon való részvétel díja havonta 8000 Ft
A résztvevőket a szükséges felszerelésről az első alkalommal tájékoztatjuk.
Első foglalkozáson elég egy A2-es rajztábla, A3-as fehér rajzpapír, 3B-s ceruza és „elefántos” radír.
Jelentkezési lap letölthető ide kattintva!
Felvételi eljárás rendje 2024/2025 tanévre, ide kattintva letölthető pdf formátumban.
Promó film
Szakműhelyeket bemutató videó