Tisztelt Gondviselő!

Szükséges felmérni, hogy az egyes köznevelési intézményekkel tanulói jogviszonnyal rendelkező tanulók közül hány főnek nem tudják a szülők/törvényes képviselők biztosítani a napközbeni – 8-17 óra közötti – felügyeletet, és emiatt kérik ennek intézményi megszervezését kis csoportokban.
Ez a lehetőség csak azon szülők számára áll fenn, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a járvánnyal kapcsolatos feladatok, valamint az egyéb közfeladatok és a közellátás biztosításához. Fontos megjegyeznem, hogy kiscsoportos felügyelet esetében is magasabb a fertőzésveszély, mintha otthon lenne a gyermek.
Kérném az ilyen irányú igényeket mihamarabb, de legkésőbb 2020.03.16 9:00-ig jelezzék az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, vagy az iskola telefonszámán 16-án 8-9 óra között.

Köszönettel:
Kaposvár, 2020-03-15
Surányi Péter
igazgató